A felejthetetlen lánybúcsúm, 2009. augusztus 6.

A felejthetetlen lánybúcsúm, 2009. augusztus 6.

Ezen a szép csütörtöki napon otthon vártuk Benivel, a vőlegényemmel, hogy jöjjenek értünk a lányok, és a fiúk! Délután egy óra körül először engem vett fel Katus barátnőm, és elindultunk valahova, amit nekem nem szabadott tudnom, még be is kötötte a szememet! A hely, ahova mentünk, az a budaörsi reptér volt, itt várt Sylvi és Zozi, ugyanis a lánybúcsú első mozzanata az volt, hogy helikopterrel köröztünk Budapest felett. Egyszer csak feltűnt mellettünk egy másik helikopter, amiben Beni és a fiúk voltak, együtt repültünk pár percig, olyan jó volt! A levegőben való találkozás után ők Csillebércen szálltak le, mi pedig Budakalász felé vettük az irányt! A következő meglepetés az volt, hogy elrepültünk a „hazai pályám”, Omszk felett, és láttam, hogy a nagy füves részen ki van rakva a nevem wakeboardokból!! 🙂 Elképesztően jó látvány volt, nagyon meghatódtam tőle! Leszálltunk Omszk mellett, átmentünk a pályára, ahol várt a többi barátnőm! Itt kaptam az első feladatot, mégpedig azt, hogy hiányos „ördög szettben” kell wakeskate-eznem, erre a 2 körre még a pályát is lezárták… Ezután megkaptam a nap további részére a szerelésemet, megnézhetitek majd a galériában a nem mindennapi szettet. Minibusz várt minket a parkolóban, mert továbbmentünk a belvárosba, pontosabban egy rúdtánc iskolába, ahol betanultunk egy koreográfiát! Nem is gondoltam, hogy ez tényleg egy sport, jól megmozgatott minket, nagyon tetszett mindenkinek! Az extrém mozgás után átmentünk a Váci utcába, ahol már várt ránk Ferencz Józsi, alias Fittikém egy ordibátorral, na meg rengeteg jófajta feladattal. Például táncolni muzsikára Józsibá’val, a hegedűssel „lengelány” szerelésben, az utca embereivel gumicukrot etetni a pólómról, és így tovább, nem kis feltűnést keltve a környéken! Eljött a vacsoraidő, a lányok a Minibe foglaltak asztalt, és itt még többen voltunk, a hangulat is robbanócsúcson volt már. Vacsora közben megint voltak feladatok, többek között oda kellett mennem egy párhoz, és elkezdenem ingerülten beszélni a férfihoz, hogy mit csinál most itt egy másik nővel, miért nem hívott vissza, mekkora disznó… 🙂 Tök jó fejek voltak, pár perc után már mindannyian röhögtünk! Aztán a desszert fele megjelent Sefirah (Áncsán Anikó, a legjobb hastánctanár), aki előadott egy show-t, mi meg csatlakoztunk hozzá, csak a mozgáskultúránk nem volt egy szinten…:-) Vacsi után limó várt minket, irányba vettük a kis pipacs szórakozóhelységet, ahol beindultak a rongylábaink, sőt még egy spontán karaoke is keveredett, gyönyörűen vokáloztunk a zongorista mellett! Éneklés után a margitszigeti Holdudvarba mentünk, ahol találkoztak a csajok-pasik, a mennyasszony-vőlegény, összeért a lány- és legénybúcsú, óriási volt!!! De csak rövid ideig, mert mi csajok továbbmentünk a Romkertbe, hogy hajnalig tomboljunk, itt már csak a kemény mag maradt! Beni virradatkor értem jött, hogy együtt fejezzük be ezt az emlékezetes napot! Ahogy elmesélte, neki is hihetetlen jó napja volt, komoly programokat szerveztek neki a barátai, rengetegen voltak!

Fantasztikus ajándékot kaptam ezzel a nappal a barátnőimtől, nagyon-nagyon köszönöm nekik ezt a felejthetetlen élményt!!!!!!! Csajok, Ti vagytok a legjobbak: Katus, Zozi, Lindus, Sylvi, Orsi, Melu, Kingus, Csöpi, Lau, Heni, Gabesz, Bandita!!! 🙂