A 10. Kábelpályás Wakeboard Európa Bajnokságot Bursa-ban, Törökországban rendezték meg. Isztambulból hajóval keltünk át a Boszporuszon, így a vízről is megcsodálhattam a várost, majd partraszállás után busszal folytattuk utunkat Bursa-ba. Így volt teljes ez az utazás, egy nap alatt voltunk földön-vízen-levegőben! Ez volt az első török túrám, úgyhogy kíváncsian figyeltem a tájakat, az embereket, na és persze ízlelgettem a török ételeket! A versenyzők hivatalos szállása egy 4 csillagos termál hotelben volt, úgyhogy esténként mindenki a szállodában található gyönyörű török fürdőben (hamam) lazított, egyesek inkább randalíroztak…J
Bursa-ban júniusban nyitották meg Törökország első kábelpályáját, képzeljétek még egy alagutat is építettek a sziget és a part között, komoly ötlet! Szép számú magyar indulóval képviseltettük magunkat, mindenki keményen készült a versenyre! Az official training-en kisorsolták a magyarokat az első helyre, szinte még sötétben kezdtünk el melegíteni, és olyan köd volt, hogy nem láttuk a pályát… Nagyon-nagyon hideg volt az a reggeli edzés, jaj! Első versenyzőink a boys kategóriában Bodnár Bence és Szóláth Szebi voltak. Sajnos a kvalifikáció alatt történt a bírók részéről egy elég igazságtalan döntés Szebivel szemben, aminek következtében odáig fajult a helyzet, hogy a magyar csapat egy emberként felállva azt a döntést hozta, hogy bojkottálja a versenyt! A Magyar Wakeboard Válogatott írt egy cikket erről, melyet itt olvashattok: http://www.riderzone.hu/index2.html
Mindenkinek nagyon nehéz döntés volt ez, borzasztó volt végignézni, ahogy a nevem alatt körbemegy egy üres kötél, de remélem a jövőben nem fog hasonló eset előfordulni, és javulni fog a bírói gyakorlat!
Egyedül a Hegedűs testvérek indultak el mini boys kategóriában, ahol Ákos első, míg Olivér második helyen végzett, nagy gratula nekik!
Visszafele egy napot Isztambulban töltöttünk, várost néztünk, voltunk a Kék Mecsetnél, az Ayasofia bizánci bazilikánál és még bazárban is barangoltunk, nagyon élveztem!