Egyedül utaztam az ukrán fővárosba, hogy részt vegyek a WWA World Series 3. állomásán. 2008. 08. 08-án érkeztem meg, ezen a napon kezdődött az Olimpia, és ez a dátum nemcsak a kínaiak szerencseszáma, hanem a házasok „lucky date”-je is lett, a világon mindenütt esküvői rohamokat váltott ki. A férfiak legalább ezt az időpontot tuti nem felejtik majd el a házassági évfordulóknál! 🙂 Szóval, miután megérkeztem, az ukrán Red Bull-tól Yuri várt a reptéren, és elvitt a belvárosba ebédelni, útközben minimum 12 esküvőt láttam! Kaja után elmentünk a pályához, ahol már javában edzettek a riderek. Első látásra ijesztő volt a helyszín, a pálya, és az elemek is. Mivel a Dnyeper egy kis holtágán volt a kábel, teljes mértékben a régi Hajógyári szigetet juttatta az eszembe. Nagyon hosszú, keskeny pálya, a rövid rész olyan rövid volt, hogy egy-egy ugrásból beleérkeztél a kanyarba, a közepén pedig még pacsizni is lehetett. Az elemek mega durvák, és sokfélék voltak. Kiemelném az egyiket, ami a „camel” nevet kapta, ugyanis egy 2 púpú tevére hasonlított, nagyon érdekes volt! Aztán voltak persze kickerek, kisebbek és nagyobbak, a nagyok kb. 2 méter magasak voltak, a kicsik pedig olyan éles ívűek, mint egy rakéta kilövő, a verseny végére mindenki testét kikészítették az elemek! A kaja rossz volt, fogalmunk sem volt, hogy mit etettek velünk. A higiéniás körülményekről annyit, hogy pottyantós budi állt a rendelkezésünkre, amit nem igazán tudtunk megszokni. De azért a verseny jól sikerült, örültem annak, hogy új nemzetek is bekerültek a wakeboardba, ukrán és fehérorosz versenyzők is eljöttek erre a rendezvényre. 3. lettem a hollandok mögött, a helyi közönség nagyon lelkes volt, fotózkodás és autogram osztás is műsoron volt.